Hétfőnként anya mindig elővette a kék diavetőt és a vagy 40-50 tekercsnyi diafilmet, amit egy fehér, vastagfalú műanyagdobozban tartottunk. Akkoriban még nem volt hétfőnként adás a tévében (ha jól emlékszem, '84 körül járhatunk, de javíts ki anya, ha rosszul emlékszem :)), így miután besötétedett, felraktunk egy fehér lepedőt a belső szoba ajtajára, beizzítottuk a masinát és már indult is a kaland. A téli esték mindekori megszínesítője volt, igazi esemény, mely a sötétség beálltával érkezett.
Naná, hogy imádtam. Anya jól mesélt (hál' Istennek), és nekem nem volt más dolgom, mint nekidőlve hagyni, hogy új világokba repítsen a történetekkel.
Emlékkép valahogy kevés maradt meg bennem, inkább az érzés fészkel a múltnak ezekben a kedves zugaiban. Az öröm, mikor egy régi ismerős bukkant fel vagy épp az izgalom, ha anya egy újonnan vásárolt tekercset fűzött be a gépbe.
Később megszületett a tesóm és amikor már akkora volt, hogy ő is tudta értékelni a diafilmezést, hármasban vetítettünk. Nekem mindegy volt, hányszor láttam, hallottam, minden alkalommal ugyanúgy élveztem a meséket, mint először. És örültem annak, hogy a tesómat is beszippantják ezek a képek.
Majd, mikor anya már megállapította, hogy felelősségteljes bratyó lettem (nem röhög! 
), engedte, hogy kettesben vetítsünk. (Ez aztán olyan jól belénk ivódott, hogy a videózást is pont így műveltük a 90-es években).
), engedte, hogy kettesben vetítsünk. (Ez aztán olyan jól belénk ivódott, hogy a videózást is pont így műveltük a 90-es években).Sok nyári délutánt töltöttünk el az elfüggönyözött szobában, miközben a fehér lepedőn peregtek a képek:
Télapó és ezüstmackó, Frakk, a macskák réme, Piroska és farkas, hogy csak pár címet említsek.
A legjobb az egészben, hogy szuperül összekovácsolt minket. Boldog, örömteli emlékek ezek, amikre jó visszagondolni.
És ha hiszed, ha nem, de a kék diavetítő még mindig megvan és még mindig működik. Azóta jó párszor levettük a szekrény tetejéről, leporoltuk, majd az elfüggönyözött szobában ülve, hagytuk, hadd vigyen minket a sokszor látott, de mégis varázslatos világokba: meseországba, ahol, ha egy kis időre is, de ismét gyerekek lehetünk.
Ha te is szeretted a diafilmeket, és szívesen nosztalgiáznál, de nincs vetítőd vagy nem szeretnél egyet, esetleg megmutatnád a gyerekednek, milyen volt ez a fajta szórakozás, akkor van egy jó hírem. Újra élheted a régi élményeket, ha ide kattintasz:
Igaz, hogy más a hangulata, így, digitálisan, de azért én örülök annak, hogy így legalább megmaradnak az utókornak.
És ha már felelevenítetted az emlékeket, írd meg kommentben itt, neked melyik a kedvenc diafilmed?
Ha pedig nem szeretted őket, akkor is játssz velem! Találd ki, vajon melyik lehetett az én kedvencem. Segítségként elárulom, hogy az egyik az itteni képek közül. Versben íródott és nyári tájat ábrázol. Na, de többet nem segítek. 
Kitalálod?
