Sziasztok!

Demeter Norbert vagyok, [bekezdés]-díjas író és egyike annak a rengeteg gyereknek, akik hihetetlen örömmel és izgalommal várták a Mikulást. Üdv a Retrolurkók blogon, ahol hétről hétre, különböző témákon átívelve merülünk alá azokba a hőn szeretett és noszalgikus 80-as, 90-es évekbe.

Sok mindennel készülök nektek és igyekszem majd lehetőség szerint minden olyan tárgyat, dolgot, filmet, szóval tényleg mindent előszedni a múltból, ami valamilyen formában az életünk fontos része volt és meghatározta a fent említett két évtizedet.

Szóval kössétek fel a gatyát, mert tuti, hogy fogok tudni egy-két olyan dolgot mondani, amit már biztosan elfelejtettetek vagy ha nem is, hát hótziher, hogy jó ideje nem is gondoltatok rá. 

ennyire más volt régebben a világ!

Emlékszem, gyerekként izgatott ujjongással vártam, mikor kopogtat be végre a jégvirágos december a párás ablakokon. Ilyenkorra már leesett a hó, mindent beborított és én imádtam nézni, ahogyan az utcai lámpa fényében, mint aprócska csillagok, úgy ragyognak a hatalmas pelyhek, miközben ráérősen aláhullanak az égből. Csodának gondoltam és gyönyörűnek láttam a hatalmas, fehér halmokat, ahogyan mindent beterítenek, ahogy elfedik a rút, barna földet és fenséges tündérvilággá változtatják az utcát, a kertet, a házakat. Idebent duruzsol a cserépkályha, szinte, ha behunyom a szemem még most is érzem a melegnek ezt a különös, barátságos illatát és a sötét szoba ablakán át bámulom a kinti, hideg telet. 

(forrás: Pixabay)

Anyu sokszor vitt szánkóval az oviba, tetőtől talpig bebugyolálva ültem a szánon, az utcán alig járt autó, a legtöbbször mi törtünk utat magunknak a bokáig érő hóban. Bámultam a fák és bokorok ágait beterítő fehérséget, az arcunkat meleg lehelet keretezte, anyu néha szaladt is velem, volt, hogy felborultam, olyankor nagyokat nevettünk, leporoltuk a havat az anorákomról és mentünk tovább! Micsoda boldog idők, könnyekig hatódom, amikor eszembe jutnak!

Ezek nem mi vagyunk, de valami hasonló volt. (forrás: Pixabay)

Az óvodában pedig még nagyobb izgalom várt. December első heteiben már elkezdődött a készülődés: felcsendültek a Télapós dalok, verseket tanultunk, termet díszítettünk, papír hópehelyheket vágtunk, pocakos hóembereket ragasztottunk, rajzoltunk, színeztünk és közben zsongó szívvel vártuk a Mikulást. Aki mindig el is jött. És nem csak az oviba, hanem a SZRISZ-be is, ahol anyu dolgozott, ahol az ünnepséget este tartották és utána a büfében gesztenyepürét ettünk. Hideg volt, de jólesett. És közben alig vártam, hogy hazaérve az esti mesét már újonnan kapott mesekönyvből olvassa anyu fel.

És persze otthon is járt a Télapó, megtömte minden földi jóval a hótaposómat – amit ugye ilyenkkorra már kötelezően szétkacsáztam –, de nem csak az anyuék Mikulása járt. Jött a Kató Mamáék Télapója és aztán járt még Kicska Mamáéknál, Babiéknál (Istenem, el sem tudom mondani, hogy mennyire hiányoztok! Micsoda csend maradt utánatok...), Lináéknál, Keresztanyunál és emlékszem, micsoda boldog kábulatban telt az egész hónap, ami ezzel a szeretetteli és aranyos ünneppel kezdődött.

Az iskolában már más volt, kevesebb varázslatot hozott, de – legalábbis nekem – , sosem vesztette el a kedvességét, az örömét ez a nap. Pedig akkora már tudtam, hogy csak fülletés az egész. De sosem haragudtam érte. Nem éreztem magam átverve, nem emlékszem sem szomorúságra, sem csalódottságra. A Télapó létezése nélkül pedig még meghatóbb volt a tudat, még ha nem is lettem volna képes ezt gyerekként megfogalmazni, de azt jelentette, hogy szeretnek. Hogy gondolnak rám. És ennél nekem sosem volt jobb érzés a világon.

Manapság sokat rohanunk, manapság sok a dolgunk. Nem csoda, hiszen felnőttünk. Ritkán van időnk gondtalannak lenni.

És hát az elmúlt években a világ is nagyot fordult. Egészen más már, mint régen volt. Már nem ülhetünk gyermeki ártatlansággal a szobában, bámulva a szállingózó pelyheket. Rengeteg dolog fenyegeti az életünket, nap, mint nap. Rémisztő dolgok történnek körülöttünk, betegségek, pandémia, tömegekbe hajtó vallási fanatikusok. Kapzsi emberek, akik el akarják lopni az adatainkat és akik ostoba szájmenésekkel akarnak pénzt kicsikarni belőlünk, hogy még nagyobb felületen hirdethessék saját, demagóg dogmáikat.

Ahogy felnövünk, egyre kevésbé lesz varázslatos ez a világ. Egyre több lesz benne a megszokás, egyre kevesebbszer futunk már a szánkóval és ha fel is borulunk, megijedünk. Hiszen nem vízálló már a ruhánk, nem anorákot hordunk, hanem szövetkabátot, vékony nadrágot, még talán sapkát sem húzunk a fejünkbe. Sokaknak talán már nincs is, aki szaladjon a szánnal, amin ülnek, nincs, aki húzza a kötelet, aki törje előttük a hóban az utat.

De a Télapó itt van, eljön. Talán ma már nem csokoládét hoz és talán nem is a kisuvickolt cipőt tömi meg minden földi jóval. De itt van, egy mosolyban, egy ölelésben, egy üzenetben. Mert a Télapó lényege nem az ajándék, nem az édesség, nem a teletömött csizma, hanem a szeretet. Ezért a füllentés, hogy felnőve megtanuld, hogy megünnepeld mindazokat, akiket szeretsz és akik téged szeretnek. Ilyen egyszerű ez az egész.

(Any Lane fotója a Pexels oldaláról)

December 6-a van. Fontos nap, egy lehetőség, hogy gondolj azokra, akik fontosak neked. Ha van gyerek a családodban, tömd tele a csizmáját mindennel, amivel csak teheted, de mellette gondolj a felnőttekre is. Lepd meg őket valamivel, egy kis apróság is elég, ha pedig nincs más lehetőséged, akkor ott a mobilod. Hívd fel őket, küldj nekik üzenetet, találkozzatok, beszélgessetek. Ne csak a kicsik ünnepe legyen ez a nap.

És este, mikor már minden elcsendesült, egy kicsit ülj le ismét az ablak elé, szívd be a benti meleg kellemes illatát, nézz ki az ablakon és talán szerencséd lesz, talán hullik majd a hó. És mégsem, az sem baj. Úgyis csak a szeretet számít. A többi csupán kellék, díszlet.

(forrás: Pixabay)

Ha más nincs, legyen ma ez a gondolat, ami elkísér. És ha szeretnétek, mondjátok el ti is, nektek milyen volt a december, a Mikulás. 

A véleményetekre továbbra kíváncsi vagyok. Ha van ötletetek, hogy miről nosztalgiázzunk legközelebb, ne tartsátok magatokban. Találkozzunk a Retrolurkók Facebook oldalán (@retrolurkok). Az instán is ott vagyunk, szintén @retrolurkok néven keressétek a csatornát. E-mailt a retrolurkok@gmail.com-ra tudtok küldeni.

Találkozzunk a jövő héten is.

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Isten éltesse a Retrólurkókat!

Demeter Norbert