Sziasztok!

Demeter Norbert vagyok, [bekezdés]-díjas író és valószínűleg az egyetlen a világon, aki havonta legalább egyszer megnézi a Világ Urai című filmet és üdv a Retrolurkók blogon, ahol hétről hétre, különböző témákon átívelve merülünk alá azokba a hőn szeretett és noszalgikus 80-as, 90-es évekbe.

Sok mindennel készülök nektek és igyekszem majd lehetőség szerint minden olyan tárgyat, dolgot, filmet, szóval tényleg mindent előszedni a múltból, ami valamilyen formában az életünk fontos része volt és meghatározta a fent említett két évtizedet.

Szóval kössétek fel a gatyát, mert tuti, hogy fogok tudni egy-két olyan dolgot mondani, amit már biztosan elfelejtettetek vagy ha nem is, hát hótziher, hogy jó ideje nem is gondoltatok rá.

És akkor indítsunk is egy olyan tárggyal, ami nélkül ez a korszak majdhogynem elképzelhetetlennek tűnik. Az én szememben sokáig ez volt A szórakozás és nem csak kényelmessége miatt, hanem azért is, mert sok esetben összehozta a családot és talán az egyik legikonikusabb és legközkedveltebb dolog volt ez, és ha elolvastad ennek a résznek címét és miért ne tetted volna, akkor már nem is foglak tudni meglepni azzal, ha azt mondom, hogy ebben a posztban magáról az isteni videokazettáról és az otthoni videózásról akarok kicsit nosztalgiázni.

Hát az biztos, hogy nem tegnap volt utoljára, mikor a kazit a videomagnó kis ajtócskáján áttolva hallgattam a készülék zörgését, ahogy előkészítette a szalagot a lejátszásra. Nem tudom, emlékeztek e rá, de olyan hangok törtek ki a belsejéből, mintha az egész cucc szét akarna esni vagy fel akarna szállni. Főleg, mikor tekerni kezdte a kazettát. Így nézett ki, emlékeztek még?

Megmondom őszintén, mindig is imádtam a szertatásosságát az egésznek. És nem csak a technológia volt az, ami lenyűgözött benne, hanem a tartalom is érdekes volt, hogy mi van a kazin. És persze maga az élmény miatt is szerettem, meg hát új volt, más volt és valahogy az egész az elevenembe talált. Onnantól kezdve számítok filmfanatikusnak, hogy megnéztem az első filmet videón.  

Mielőtt viszont belekezdünk a sztorizásba nézzünk egy kis kazitörténelmet.

Az otthoni videózásban, leginkább az olcsósága miatt a VHS szabvány, azaz Video Home System lett elterjedt a 80-as évek elejétől. Egyébként a VHS-t a japán JVC fejlesztette ki még a 70-es évek végén. Voltak különböző változatai: a sima VHS mellett volt például az S-VHS, a Super VHS, ami nagyobb képfelbontást eredményezett vagy a VHS-C, amit a camcorderekhez vagyis a videokamerákhoz fejlesztettek ki és jóval kisebb is volt, mint a magnóban használt társa. Különböző játékidővel rendelkeztek, nem is tudom melyik volt a legrövidebb, de általában a 120, 180 vagy 240 perces kazik mentek a legjobban, legalábbis nálunk otthon csak ilyenek voltak.

forrás: filmcopycentre.com

Ezekre egy vagy két, egész estés film fért fel, mondjuk az is igaz, hogy akkoriban egy kétórás filmek már hosszúnak számított, ugyanis az átlagos játékidő olyan 85-100 perc között mozgott. De ezek mellett a legfontosabb mégis az volt és ez is emelte az otthoni szórakozás királyává, hogy egy tévével és egy videomagnóval felszerelve ezek a kazik mozivá varázsolták a szobádat. És akkoriban ez nagyon nagy szó volt.

Hát képzeld el, igazán jó filmet, most az amerikai filmekre gondolok elsősorban, csak moziban nézhettél. Otthon két tévé csatorna közül választhattál, volt az "egyes" és a "kettes", hétfőnként nuku adás, én nem is tudom meddig volt ez így, talán a 80-as évek végéig, szóval vagy zenét hallgattál vagy olvastál, esetleg előkerült egy Gazdálkodj Okosan vagy valami más társasjáték, meg aztán biztos volt egy-két másik lehetőség is a kikapcsolódásra, de köbö ennyi.

És akkor egyszer csak jön a videózás és minden este, már ha be tudtál szerezni elég kazit, új filmet nézhettél. Vagy újranézhetted azt a filmet, ami tetszett. Szerintem ez volt olyan előrelépés és újdonság, mint az, amikor az okostelók megjelentek a piacon. És hát mindenki videomagnót akart! Nem is volt olyan ismerősöm, akinek előbb vagy utóbb ne lett volna videója otthon. Ugyanolyan hétköznapi dolog lett, mint egy hűtő vagy egy mosógép. Mondjuk ez már inkább a 90-es években volt, de mielőtt még túlszaladnék, maradjunk kicsit a 80-as közepénél.

Én ugyanis ekkor találkoztam először ezzel a csodával, amikor is nagybátyámék, akik egy utcával laktak csak lejjebb tőlünk vettek egy videomagnót. Na, engem ott veszített el a világ! Olyan voltam, mint egy szivacs, nem tudtál olyan filmet mutatni, ami ne érdekelt volna vagy nem lettem volna kíváncsi rá. Lehetett akármilyen rossz, gagyi, én ki nem hagytam egyet se. Idővel a nagy kedvenceim a verekedős meg ninjás filmek lettek. És akkor szedjünk elő pár nevet ebből a világból. Emlékeztek még Cyntia Rotrockra? Vagy Lorenzo Lamasra? És Michael Dudikoff? Esetleg megvan még Don "The dragon" Wilson? Na, ezek majd külön bejegyzést is érdemelnek, de a lényeg, hogy imádtam ezeket. És emellett a horror volt a csúcsok csúcsa nekem. Szerintem 10-11 éves koromra minden fontosabb horrorfilmet is láttam.

Ennek az időszaknak volt egy nagyon különös része, már ami az otthoni filmezéshez kapcsolódik. Hiszen, ha a 80-as években videóztál akkor a filmeket narrátorosan láttad. Kivéve, ha a tévéből vettél fel valamit, de azok maximum mesék vagy rajzfilmek voltak. Vicces, hogy például a Disney féle Csipkerózsikát is alábeszélősen láttam. Na, gondolhatod, az milyen volt! Asszem volt annyi lélekjelenléte a narrátornak, hogy a dalokat békén hagyta, de különben már ebben sem vagyok biztos.

Röhögni ér! :D

Figyu, hogy ha nem tudod, hogy most miről is beszélek, semmi gond, pár mondatban elmagyarázom, hogy mi is az a narrátoros film és hogyan tett szert ekkora szerepre. Bár ez utóbbi talán magyarázat nélkül is érthető.

Már említettem, hogy a 80-as években csak moziban tudtál nagy filmeket nézni, műsoros kazetták egyáltalán nem is voltak kaphatók. Dehát leleményes nép a magyar, úgyhogy a megoldás az otthoni filmnézésre a következő volt: külföldről becsempészték a kazettákat, általában német nyelvterületről, valószínűleg Németország vagy Ausztria közelebb volt, mint Anglia és így ezek a könnyebben beszerezhetőek voltak, és aztán valaki lefordította a szövegeket, majd általában, egy erre minden fronton alkalmatlan pasi az egészet felolvasta, miközben ment a film.

Ma már ez totálisan elképzelhetetlen lenne, főleg egy olyan szituban, mikor a gonosz gyilkos épp kibelezi az aktuális tinicsajt és miközben az fájdalmában sikoltozik a vásznon, a narrátor minden tehetségét beleadva siránkozik, hogy: Ne! Ne! Jaj! Jaj!

Ez volt akkoriban a csúcs és a fenét se érdekelte, hogy mennyire rontja a szórakozást egy folyamatosan duruzsoló pasi. A fontos az volt, hogy láttuk a filmet. Én mondjuk a ma ikonikusnak tartott, mondott filmeknek a nagy részét így láttam: Rambót, három vagy négy Freddyt, Péntek 13-akat, A bolygó neve halált, Gonosz halottat, Amerikai ninja 2 részét, a Csipkerózsikát, sok kung fus filmet... Sok volt. Csak azt tudom, hogy alig vártam a következő videós estét és azt, hogy mit fogunk nézni. Itt olyan 5-6 éves lehettem szóval valahol 87-88 körül járunk. 

A narrátoros filmek egyébként egészen addig velünk maradtak, amíg aztán a rendszerváltás után beinduló videótékák (erről majd a következőkben akarok részletesen beszélni) meg nem jelentek, de kereskedelmi forgalomban még akkor sem nagyon lehetett videokazikat kapni. Ezt csak onnan tudom vagy gondolom, hogy volt a családban tékás és tőle, pult alól sokáig még ugyanúgy csak a narrátoros filmeket lehetett venni. Sőt, van is otthon anyuáknál a padláson egy szerintem maszter kópia, a The Masters of the Universe című, itthon a Vico gondozásában a Világ ura címmel megjelent Dolph Landgren film eredeti, német tokban, eredeti kazettán. Mert mondjuk én úgy gondolom, hogy kellett legyen egy maszter példány, amiről aztán a többi kazit másolták, nem hiszem, hogy a narrátor minden egyes kazettát felmondott. Az azért nagy meló lett volna.  

Mindenesetre szívesen beszélgetnék olyannal, aki ezzel foglalkozott, mármint hangalámondásos kazettákat csinált, mert nagyon érdekelne, hogyan is zajlott ez a valóságban. Egyébként innen köszönöm meg ezeknek az embereknek a munkáját, mert nélkülük nagyon színtelen és némileg unalmas lett volna a vizuális szórakozás a 80-as években. Szóval respekt! :) 

De ugye a videozás nem ért itt véget, később, főleg mikor már olcsóbban lehetett egy videomagnóhoz hozzájutni és sokkal szélesebb körben vált elérhetővé ez a fajta szórakozás, egész kis sufnibizniszek alakultak ki a videománia körül.

Az egyik volt például a kazettamásolás. Ha valakinek volt pénze két videóra beruházni vagy egyet kölcsön tudott kéri a sajátja mellé, akkor az szép kis összeget kereshetett a kalózmásolatokból. Főleg annak fényében, hogy akkoriban még nem volt divat minden filmet forgalomba hozni lakossági szinten. De a tékából kikölcsönzött filmről könnyű volt másolatot készíteni, persze nem nagyüzemben, ugyanis videokazit csak real time-ban lehetett másolni. Azaz nézted a filmet és közben a másik videomagnóval felvetted, amit nézel. Vagy nem nézted csak a két készülék ment, de a lényeg, hogy időigényes volt, azaz pont addig tartott, mint a film, amit másoltál. Az egyik haverom apja például rendszeresen másolgatott, igaz nem másoknak, csak maguknak és például volt olyan, hogy a haverom elfelejtette, hogy a faterja másol és belepörgetett a szalagba, miközben néztük. Na, ha ilyet csináltál, akkor az a másolaton is látszott. Szóval el tudod képzelni a meglepit, amikor hetekkel később meg akarták újra nézni az Első lovagot és a legjobb jelenetnél egyszer csak visszatekerődött a film mondjuk 10-15 percet . :)

A másolós bizniszek biztosan jól mentek, mert egy idő után a kazik előtt felhívás jelent meg, miszerint a másolás törvényt sért és akár börtönbüntetés is lehet a vége az efféle magatartásnak. A Magyar Videokiadók Egyesülete hologramos matricával látta el a kazettákat, ezekről az a hír járta, hogy mivel hologramosak, figyeld a logikát! megzavarják a másolást és a végeredmény csak zajos, zavaros, élvezhetetlen valami lesz.

Az okosok viszont kifundálták, hogy ha leragasztod alufóliával vagy vastag celluxal, akkor közömbösíted ezeket a hologramos "sugarakat". Természetesen nagy kamu volt, semmi köze nem volt a másoláshoz, de biztosan volt olyan háztartás, ahol időnként szét kellett szedni a magnót, hogy az alufólia vagy a cellux darabokat kiszedd belőle, ha valamit rosszul csináltál a leragasztásnál. :)

Volt még egy dolog, amit mindenképpen meg kellett oldani másolásnál, de ez volt a legegyszerűbben kivitelezhető. A kazetta elején ugyanis volt egy kis műanyag pöcök és ha az ki volt törve, akkor a kazettát nem lehetett másolni. Ez volt a másolásvédelem, rajta is volt a tokon, hogy másolásvédelemmel ellátva. Na, ezt úgy kellett megoldani, hogy celluxal lergasztottad a kis lyukat vagy papírzsepi darabot ragasztottál be, mindegy volt, csak valahogy utánozd a kis pöcköt. És aztán tadám, már ment is a másolás.

Itt az a kis pöcök, ami a másolásvédelmet hivatott szolgálni, már ha kitörted. (forrás: wikipedia)

Akkor ami még a videózáshoz kapcsolódik:

Aztán nem tudom, hogy ki emlékszik, de még ebbe a tárgykörbe tartoztak az úgynevezett tisztítókazetták, mert hogy a magnó fejét egy idő muszáj volt tisztítani. Eleinte ezek folyadékkal működtek, szerintem valami alkoholos tisztítófolyadék lehetett, mert szúrós szaga is volt, és pár pillanaton belül el is illant.

Nagyon rövid, talán két perces játékideje volt a kazinak, nem is mágnesszalag volt benne, hanem ha jól emlékszem valami vastagabb papír, de erre most nem vennék mérget. Bal oldalon a kazettán, fent volt egy kis narancssárga lyuk, abba kellett, én már nem is tudom mennyit csepegtetni, aztán betoltad a videóba és lejátszottad.

Ez már egy újabb változat a tisztítókazettából, de a műküdési elv nem változott (forrás: ebay)

Arra viszont emlékszem, hogy mikor a végére ért a magnó automatikusan visszacsévélte a szalagot az elejére és utána ki is dobta. Nekünk az első videónk egy Aiwa volt, hiperérzékeny fejjel, én meg sokat tékáztam, szóval elég sokszor kellett fejet tisztítani apám nagy örömére! :) Mindig azt hallgattam, hogy majd tönkreteszem a videót! 

Később aztán lettek folyadék nélküli tisztítókazik is, arra már annyira nem emlékszem, mert én jól elvoltam a folyadékos történettel. Olyannyira, hogy egy idő után inkább szétszedtem a magnót és én pucoltam meg a fejet fülpiszkálókkal meg persze az alkolos folyadékkal.

Ja, úgyhogy meg kellett melózni a szórakozásért akkoriban elég rendesen. Persze ezzel nem akarom a mostani fiatalokat lefikázni, hogy bezzeg mi tudtuk, hogy mit meg hogy, megy ilyen hülyeségekkel. Én például tökre szívesen folgalkoztam ezekkel, és szinte teljes értékű hobbit tudtál eköré szervezni magadnak. Nem bánom, hogy ma már van Netflix, meg digitális tartalomelérés, mert butaság lenne a fejlődés útjába állni vagy nem használni a modern eszközöket és lehetőségeket. Akkor ennek volt az ideje és szerintem elég jól kikmaxoltuk a dolgokat.

Egyébként érdekesség és engem is meglepett, hogy mikor erre az adásra készültem, akkor olvastam a Wikin, hogy állítólag olyan jó minőségű kazetták is készültek, amiken például a minőségvesztés annyira minimális volt, hogy lepipálja még a dvd adattárolási minőségét is.

Nem tudom, mennyire igaz, de ha igen, akkor szerintem ez elég fasza dolog. Mert hogy azt eddig nem mondtam, hogy a vidikaziknak ez volt a legnagyobb baja, hogy minél többször nézted meg a filmet, a mágnesszalag annál gyorsabban kopott és egy idő után már tényleg csak zajok meg zörejek halmaza volt a film.

Vagy, épp úgy megszokott volt, hogy különböző vastagságú sávok futottak végig bizonyos időközönként a képernyőn.

Vagy például volt olyan magnó, ami előszeretettel ette a szalagot, begyűrte, sőt néha el is szakította. Ilyenkor jött jól, ha volt olyan nő a háztartásban, aki festette a körmét és akkor szépen átlátszó körömlakkal ragasztgattuk a szalagot. Egyszer a tékából kivettem a Rémkoppantók című filmet és azt valaki celluxal ragasztotta át, de úgy, hogy majdnem tönkretette a videónk lejátszófejét. Ilyen ujjnyi vastagon ragasztotta át. Szóval barmolósan is lehetett javítgatni, nem csak szépen és ügyesen.

De emellett aztán, amikor a videózás a csúcson járt, volt külön újság is, az akkori filmes magazin, a Cinema kistestvére a Cinema Video Plus, amiben az otthoni videózással kapcsolatos hírekről, termékekről, megjelenésekről és kazettákról tájékozódhatott a hozzám hasonló videóbolond. Akkor volt olyan, hogy bizonyos filmeket a stúdiók vagy kifejezetten videóra készítettek vagy mondjuk az usán kívül nem vitték be moziba, csak VHS-en jelent meg.

CVP - 1995. szeptemberi szám címlapja (forrás: regikonyvek.hu)

Hát, most így hirtelen ennyit gondoltam elsőre. Remélem, hogy tetszett ez a kis időutazás, remélem, hogy jó kis emlékek jöttek vissza vagy, ha valakinek gőze sem volt a videózásról, akkor kicsit meg tudott mártózni benne. :)

A véleményetekre mindenképpen kíváncsi vagyok, szóval várlak titeket a Retrolurkók Facebook oldalán (@retrolurkok), ide egyébként töltök majd fel képeket meg anyagokat is a bejegyzéshez kapcsolódóan, hogy aki nem tudja, miről beszélek, az lássa is, hogyan néztek ezek a dolgok ki a valóságban.

Az instán is ott vagyunk, szintén @retrolurkok néven keressétek a csatornát.

E-mailt a retrolurkok@gmail.com-ra tudtok küldeni. Ha van jó kis videózással kapcsolatos sztoritok, akkor azokat szívesen veszem, a fenti elérhetőségek bármelyikén is küldjétek. Találkozzunk egy hét múlva, amikor is, kicsit még a videózás mentén haladva a korszak egyik ikonikus helyére invitállak majd benneteket, hasonló stílusban.

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Isten éltesse a Retrólurkókat!

Demeter Norbert