Sziasztok!

Demeter Norbert vagyok, [bekezdés]-díjas író és valószínűleg azon kevesek egyike, aki zongoratanulmányai ellenére sosem tanulta meg a szamárindulót. Üdv a Retrolurkók blogon, ahol hétről hétre, különböző témákon átívelve merülünk alá azokba a hőn szeretett és noszalgikus 80-as, 90-es évekbe.

Sok mindennel készülök nektek és igyekszem majd lehetőség szerint minden olyan tárgyat, dolgot, filmet, szóval tényleg mindent előszedni a múltból, ami valamilyen formában az életünk fontos része volt és meghatározta a fent említett két évtizedet.

Szóval kössétek fel a gatyát, mert tuti, hogy fogok tudni egy-két olyan dolgot mondani, amit már biztosan elfelejtettetek vagy ha nem is, hát hótziher, hogy jó ideje nem is gondoltatok rá.

A mai rész kicsit kapcsolódik az előzőhöz, igaz, csak annyiban, hogy a hely, vagy mondhatni az intézmény, amiről ma szó lesz, sokban hozzájárult az otthoni videózás kényelméhez a 80-as és 90-es években. A mai időutazásban ugyanis a videokazetták szentéjébe, a videózás templomába, a videobolondok egyik kedvenc helyre látogatunk el. Hölgyeim és uraim, Isten hozott benneteket a videotékák világában!

                       Milyen szépen, sorban állnak a kazik! (A Hobbit valami furcsa időutazóként van jelen.)                       (forrás: welovebudapest)

A sztorihoz hozzátartozik, hogy Fehérgyarmaton születtem, ez egy szatmári kiváros, közel a román és az ukrán határhoz. Imádnivaló és kedves hely, egy csendes kis sziget. Itt is nőttem fel és itt éltem egészen 23 éves koromig. 

Mindig is szerettem Gyarmatot, többek között azért is, mert bár kisváros volt, minden megvolt benne, amire a 80-as, 90-es években egy bolondos kisfiúnak szüksége volt. Volt strandunk, játék-, és könyvesboltunk, mozink és (dobpergés) videotékáink. Nem tudom, a város mennyire volt nagy vagy kicsi, de egészen pontosan három kölcsönzőt is el tudott tartani. Mindjárt rá is térek ezekre, előtte viszont kis ismertető, ha valakinek fogalma sem lenne róla, mi is volt ez a hely.

Fehérgyarmat, 1995 (forrás: Facebook)

A videotékából (bármilyen meglepő :)) videofilmeket lehetett kikölcsönözni. Általában meg volt szabva mennyi filmet vehettél ki egyszerre, és minden kazi be volt árazva. A kölcsönzési díj nagyban függött attól, mennyire volt új egy film, illetve számításba jött még a népszerűsége is. Ez utóbbi a leárazásban játszott szerepet, minél többen vártak egy kazettára, annál tovább maradt magasan a kölcsönzési díja.

A kikölcsönzött filmeket 24 órára vehetted birtokba, de általában nem szívóztak akkor sem, ha nem percre pontosan vitted vissza a kazikat. A fő az volt, hogy másnap záróráig megjelenj velük a téka pultja előtt.

Ha késtél, fizetted a következő napidíjat, majd a következőt és így tovább. Ha megrongálódott, elveszett vagy tönkrement a kazi, akkor ki kellett fizetni.

Egyébként, az akkori viszonyokhoz mérten elég komoly szerződést kellett aláírni a beiratkozásnál és azt hiszem, hogy csak 12 éven felül lehetett kölcsönözni. Na, már, ha nem ismerte anyukád, apukád vagy a nagyobb tesód a tékást, mert akkor 7-8 évesen is hozhattad, vihetted a kazikat.

Minden film műfaj alapján volt rendszerezve, de általában külön polcok voltak az újdonságoknak és a leárazott kazettáknak. Néha meg is lehetett venni egy-két régi darabot, de ezek addigra már olyan rongyosra voltak nézve, hogy teljesen tönkretették az esetleges birtkolási élményt, szóval egyáltalán nem érte meg az üzlet. Azt, hogy milyen volt a kínálat, szintén a tékás határozta meg. Szerintem hasraütéssel vagy max a megérzéseire hagyatkozva állította össze a kazettaparkot. De az azért elmondható, hogy a jelentősebb filmeket megtaláltad egy jó tékában.

Egyébként a mozin kívül, nagyon sokáig a videotéka volt az egyetlen lehetőség ezekben években, hogy filmet nézhess.

A nagyobb, magyar forgalmazók 1988-től kezdtek megalakulni közülük jópár, pl. az InterCom vagy a UIP Dunafilm ma is működik.

Az InterCom logója a '90-es évekből

A film vetítésétől számítva, nagy általánosságban hét hónapot kellett várni arra, hogy a tékába besétálva kikölcsönözhesd egy napra a várva várt filmet és ekkor újra összeülhetett a család, hogy közösen és viszonylag olcsón szórakozhasson. Ez a hét hónap szerintem a marketing része is volt, mint ahogy most sem küldik rá a mozis verzióra azonnal a dvd-t vagy a digitális fájlt (milyen hülye így ez a kifejezés), gondolom kicsit ki is akartak éheztetni, hogy abban a pillanatban, ahogy a film felbukkant a polcokon, azonnal vesd is magad rá.

Na, hát azt hiszem, így bevezetőnek ennyi elég is és akkor, ha nem bánjátok, bele is vágnék a saját történeteimbe.

Mint, ahogy mondtam, Fehérgyarmat három videótékával büszkélkedhetett. Ott volt a King, a Tisza téka és ha valamiért ezekben nem találtad meg, amit szerettél volna, esetleg úgy gondoltad, hogy inkább bonyolítanád az életedet, akkor még a könyvesboltból is kölcsönözhettél. Ez utóbbiban csak egyszer jártam, majd rátérek később, hogy mi vitt rá erre a tettemre.

Eleinte egyébként, sokáig a King volt az egyeduralkodó a piacon. Nem tudom, pontosan mikor nyithatott meg, de arra emlékszem, hogy a Sárkány, Bruce Lee élete című filmet már innen kölcsönöztem, az pedig barátaim, bizony 1993-ban jelent meg, szóval ez sem tegnap volt. Viszont addigra a nálam pár évvel idősebb uncsitesóm már régóta vendége volt a Kingnek, szóval el tudom képzelni, hogy valahol a rendszerváltás környékén indulhatott. Egy fiatal házaspár üzemeltette, hívjuk most őket Erikának és Ferinek.

A King egy jól felszerelt téka volt, jellegzetesen fűszeres illatal, az ablakait feketére festették, emiatt mindig félhomály volt bent. Három vagy négy lépcső vitt fel a szetélybe, balra a beugróban a horrorfilmek foglaltak helyet, nem kell mondjam, Norbi kedvenc része volt és mindig itt kezdtem a nézelődést, majd jobbra haladva a thrillerek következtek, a sort pedig az akciófilmek zárták. Itt egy nagy cserépkálya állt, a peremén mindig Erika vagy Feri által jónak tartott filmek foglaltak helyet, kvázi, mint egy ajánló sor úgy funkcionált, majd jött a pult. Aztán a mesék, vígjátékok, asszem ebből volt a legtöbb és a végén a művésziesebbnek gondolt filmek pihentek, musicalek, drámák, ilyesmik. A terem közepén volt egy nagy toronyszerű polc, a tetején tévével, amiben mindig valamilyen film ment. Szóval tényleg olyan volt, mint egy templom vagy egy szentély. A pultban általában Erika volt, mögött gyönyörű sorrendben álltak a kazetták, mert hogy a polcokra, természetesen csak a tokok voltak kitéve. Ha megvolt, amit választottál, a pultnál megkaptad a kazit, egy nyugtát és mehettél utadra.

A hely különlegessége még abban rejlett, hogy a nagymenő haverok, mármint az Erika vagy a Feri haverjai, innen mehettek át a moziba, merthogy a téka a mozi mellett volt és egy ajtó kötötte össze őket. Nem tudom, hogy mi volt a szerepe a vagánykodáson kívül, mert ha jól emlékszem, ugyabban a váróterembe érkeztél meg ezen az ajtón keresztül is, mintha a mozi bejáratán jöttél volna, talán a tömeget kerülhetted el, esetleg még ajtónyitás előtt megjelenhettél a jegypénztárnál. Ezt nem igazán tudom és ebből ki is találhattad, hogy én nem tartoztam ebbe a körbe. De erről majd a jobb emlékezetű gyarmatiak biztosan felvilágosítanak, hogy miért is volt jó így érkezni a moziba. 

Egy szó, mint száz, a King menő téka volt. Az árszabás is elég kedvezően alakult, főképp az olyan kis zsebpénzű gyereknek, mint én voltam. Az új filmek kölcsönzési díja 150 Ft volt, a következő kategória a 100 Ft-os volt, majd jött a legalja, az 50 Ft-os. Tehát azért nem volt egy rossz biznisz, mondjuk én max. két vagy három kazival járkáltam, hiszen másnapig meg is kellett nézni a filmeket.

A negatív ebben a tékában nekem az volt, hogy mivel kisgyerek voltam, nem igazán tudtam haverkodni a tulajokkal olyan nagyon. Nem akarom öregíteni őket, de egy tizes minimum volt közöttünk, ha nem több, szóval nem is nagyon várhattam el az extra bánásmódot. Mert, hogy kimondatalanul is volt VIP szekció és ez bizony nagyon jól jött, mikor a legújabb filmekről volt szó. Ugyanis azok feliratkozási rendszerben működtek, azaz, minél nagyobb haver voltál, annál hamarabb nézhetted meg az adott filmet. És ha nem voltál benne ebben a bűvös körben, akkor bizony volt, hogy hónapokig kellett várnod a kazira, ami mikor már a kezedbe jutott, annyira salátára volt nézve, hogy egyszerűen élvezhetetlen volt. Emlékszem, a Maszkra több, mint 7 hónapot vártam, hogy hazavihessem. Azért ma már egy ilyen üzletpolitikával két héten belül bezárhatná a boltot a vállalkozó, de akkoriban ez így működött. Lehetett lázadozni ellene, de nem volt igazán jó ötlet Erikáékat magadra haragítani, mert akkor, legalábbis a szóbeszéd így járta, nem biztos, hogy kaptál kazit legközelebb is.

Engem mondjuk egyszer bosszantottak fel a sok év alatt, amikor is a Vírus című filmet vettem ki. Kifizettem, haza is vittem, de a videónknak valamiért nem teszett, pedig éppen aznap pucoltam meg a fejet és előtte apám 12 hónap az erődőnjét meg gyönyörűen vitte, de most csak sistergés, meg némi, folytott hang jött át és a kép totálisan elment, hagyák rohadt háborúja.

Jó, semmi baj, hallottam már olyat, hogy visszavitted és választhattál másikat. Úgyhogy bringára fel és irány. Csakhogy Erikának valamiért rossz napja lehetett, mert miután meghallgatta a panaszomat, bedobta az ő videójukba a kazit, ami ott és akkor tökéletesen működött. Valószínűleg azt hitte, hogy kamuzom és miután megnéztem a filmet így akarok még egy ingyen kazettát lenyúlni tőle és hiába mondtam, hogy most voltam itt egy negyed órája, hát hogy nézel meg egy majd' 2 órás filmet 15 perc alatt?, de nem hitte el, hanem visszavette a kazit, majd kedvesen közölte, hogy viszlát. Akkoriban még nem nagyon tudtam megvédeni magam, nem is volt olyan nagy pofám, mint most, de azért az bennem volt, hogy tudod kivel szórakozzál anyukám, szóval egy százassal a zsebemben a könyvesbolt felé vettem az irányt és azzal a húzással kikölcsönöztem a Vírust.

Mit ad Isten, hazafelé menet kivel futottam össze a zebránál? Erikával. Akkoriban már járta az a szóbeszéd, hogy nem igazán tolerálták, ha máshonnan kölcsönöztél és ha meglátták nálad más téka kaziját, akkor egy darabig ki voltál tiltva a Kingből. Nem kell mondjam, milyen szemeket meresztett, mikor meglátta nálam a Vírust. Gondolom, leeshetett neki, hogy nem kamu volt a dolog, amit percekkel azelőtt előadtam neki, de engem ez akkor nem igazán érdekelt. Köszöntem neki és hazatekertem.

Persze nagy volt a pofám, mert akkor már megnyitott egy másik téka is Gyarmaton, ez pedig a Tisza téka volt, így egyáltalán nem kellett lemondanom a filmezésről. Ez a téka egyébként franchize-ban működött, függetlenül attól, hogy akkoriban azt se tudtam, mi az, de, itt már anyuval kellett menni beiratkozni, mert 18 év alatt csak úgy szolgáltak ki. Nagy sajnálatomra nem adták ide az eredeti tokot, pedig az úgy volt vagány, mikor mindenki látta, milyen fasza ízléssel kölcsönzöl. :D Hanem külön, papírtokuk volt, egységes, sötétkék-világoskék kombóban rajta a kölcsönző logójával.

Ugye, a fent említett könyvesboltos kölcsönzés után nem igazán akartam további balhékat Erikáékkal, meg azért egy kicsit meg is voltam sértődve, szóval elkezdtem a Tiszába járni. A klienskör pedig hamarosan nőni kezdett, ennek pedig több oka is volt. Az első és talán a legfontosabb az volt, hogy aki nem tartozott Erikáék menő klubbjába és nem akart hónapokat várni egy addigra tönkrement kazira, akkor itt sokkal, de sokkal hamarabb hozzájutott a filmekhez.

A Rettenthetetlen VHS a Jófogáson (forrás: Jófogás)

Másik oldalról, mivel franchize volt, ezért sok alkalommal kölcsön tudtak kérni más városok tékáiból egy-egy filmet, ha az, amit kerestél éppen nekik nem volt meg. Aztán ott volt még a kínálat, amiben bizonyos szempontok szerint lekörözték a Kinget, legalábbis az én szememben. Nagyon sok kultikus, ám régi film is megvolt nekik, ráadásul, mivel a legtöbben értéktelennek tartották őket, ezek a kazik az 50 Ft-os szekcióban csücsültek. A teljesség igénye nélkül így láttam például a Rémségek kicsiny boltját, a Vörös halál álarcát vagy épp a Kút és az ingát és még volt jónéhány film, amik akkoriban nagyon érdekeltek és felbecsülhetetlennek tartottam, hogy megnézhettem őket.

Ennél a tékánál viszont a tulajok nem igazán értettek olyan jól a marketinghez, mint Erikáék. Míg a Kingben tényleg körbeudvaroltak, megadták a módját a dolgoknak és tényleg olyan volt az egész, mint egy templom, itt kevésbé volt bensőséges vagy épp barátságos a viszony. A misztikum pedig tökéletesen hiányzott belőle. Nem érezted magad fontosnak, ugyanúgy szolgáltak ki, mint bárki mást. Az egészre csak üzletként tekintettek, míg a Kingben Erikáék a kazik mellett egyfajta életérzéssel is szolgáltak neked. Akinek ez nem felelt meg, az szépen visszasomfordált a Kingbe.

Még egy fontos dolog volt viszont, ami a King malmára hajtotta a vizet és ez pedig a kazik kölcsönzési díja volt. Egy ideig hasonló díjszabás volt a Tiszában is, de szerintem franchize szinten voltak rögzítve az árak, mert egy idő után az új filmek 150 Ft helyett, 300-ba kerültek, a 100 Ft-ak, 150-be és egyedül az 50 Ft os szekció maradt érintetlenül. Arra kifejezetten emlékszem, hogy a Dupla sárkány című szörnyűséget és a Waterwold című klasszikust már egyaránt 300 Ft-ért vihettem haza. És mivel nem volt túl sok a zsebpénzem, miután meguntam az olcsóbb szekciót, én is visszatértem a Kingbe. Érdekes volt azonban, hogy Erikáék egyáltalán nem haragudtak vagy toltak le, amiért máshonnan is kölcsönöztem, hanem tök barátságosan fogadtak, szóval szerintem csak a rosszakaróik terjeszthették róluk ezt a hülyeséget. 

Ezeket az Index fórumon árulták még 2019-ben (forrás: forum.index.hu)

Aztán, miután a mozi bezárt, a King is elköltözött, a Tisza tök sokszor cserélt tulajt meg helyet is. Volt, hogy egyik napról a másikra költöztek és úgy kellett keresni, a várost járva, hogy most akkor hová is vigyem vissza a kazit?

Aztán később olyan is volt, hogy összehaverkodtam a Tiszában dolgozó csajjal, aki a főnöke hozzájárulásával megengedte, hogy este záráskor elvigyek egy filmet ingyen, viszont nyitásra vissza kellett vinni. Hát mondanom sem kell, hogy így mindegy volt, hogy tokkal vagy tok nélkül kapom a kazit. :D

De pl volt olyan is, hogy az egyik osztálytársam anyukájáék hozták le a közeli nagyvárosból, Mátészalkáról a kazettákat a gyarmati Tiszába és cserébe a segítéségért egy vagy két napig ott maradhattak náluk az új kazik, hogy megnézhessék őket. Így néztem meg pl a Mortal Kombatet videón.

Ezen felül, amikor vidéken nyaraltam anyai nagyanyáméknál, ott a faluban a tékás rokon volt, így a filmnézés szintén nem került egyetlen fillérembe sem, ráadásul addig lehettek nálunk a kazik, ameddig meg nem untuk őket!

Nem is tudtam volna magamnak jobb álommelót elképzelni, mint, hogy tékás legyek. Hát, mit gondolsz, egész nap a kazetták között, rendezgetni, rendelni őket, a plakátokat, a propokat. Szerintem ott is aludtam volna a tékában. :D

Ám, ahogy a videokazetták fölött eljárt az idő és megjelentek a dvd-k, a tékák is elvesztették, legalábbis számomra a varázsukat. Az nekem csak VHS-ekkel volt autentikus.

Nemrég, egy vagy talán két éve láttam, hogy valaki több száz kazit, egy teljes videotéka gyűjteményét árulta valami 200 vagy 300 ezer forintért. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy ha lett volna egy elég nagy szobám nekik, akkor valóra váltottam volna az álmomat, megvettem volna őket és lett volna otthon saját videotékám! A lelkem legmélyén élő gyerek amúgy még mindig reménykedik abban, hogy ez egyszer valóra válhat. Aztán ki tudja... :)

Hát srácok, ennyit gondoltam mára. Remélem, hogy tetszettek a sztorik és remélem, hogy jó kis emlékek jöttek vissza nektek is, még ha nem is aTiszába vagy a Kingbe jártatok kölcsönözni   :) Ha van bármilyen tékás, kölcsönzős sztoriktok, nagyon szívesen veszem őket. Ne habozzatok leírni.

A véleményetekre továbbra kíváncsi vagyok, szóval találkozzunk a Retrolurkók Facebook oldalán (@retrolurkok). Az instán is ott vagyunk, szintén @retrolurkok néven keressétek a csatornát.

E-mailt a retrolurkok@gmail.com-ra tudtok küldeni.

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Isten éltesse a Retrólurkókat!

Demeter Norbert