Sziasztok!

Demeter Norbert vagyok, [bekezdés]-díjas író és egyik azoknak, akik gyerekkorukban imádtak a magasra halmozott szalmabálákról ugrálni. Üdv a Retrolurkók blogon, ahol hétről hétre, különböző témákon átívelve merülünk alá azokba a hőn szeretett és noszalgikus 80-as, 90-es évekbe.

Sok mindennel készülök nektek és igyekszem majd lehetőség szerint minden olyan tárgyat, dolgot, filmet, szóval tényleg mindent előszedni a múltból, ami valamilyen formában az életünk fontos része volt és meghatározta a fent említett két évtizedet.

Szóval kössétek fel a gatyát, mert tuti, hogy fogok tudni egy-két olyan dolgot mondani, amit már biztosan elfelejtettetek vagy ha nem is, hát hótziher, hogy jó ideje nem is gondoltatok rá.

Nem tudom, nálatok hogy volt, de a gyarmati piac kölyökként, nekem igazi csodahely tűnt. Rengeteg rejtett és titkos dolgával, sok esetben a pult alól előkerült termékekkel, a magasra aggatott ruhák labirintusában az ember gyermeke tényleg meseföldön érezhette magát. A rengeteg giccs és a sok használhatatlan holmi között azért mindig megtaláltuk, amit kerestünk és kínai boltok híjján, olcsón, szinte mindent kapni lehetett a játékkardtól a kacsitatón át a teljes felruházkodásig. Én úgy emlékszem, hogy sokkal jobb volt az ár értékarány, na meg a minőség is (legalábbis a ruhák tekintetében, mert másban talán még alul is maradt), mint ezekben a mostani ázsiai üzeltekben, de ne kövezzetek meg, ha mégsem így volt.

A fehérgyarmati piac 2020-ban. Nem sokat változott. (forrás: szabolcsihir.hu)

A mi családunknál a szombat délelőtt volt a piacnap. Ha télikabát, póló vagy másolt kazetta kellett, akkor a piacra mentünk. Volt, hogy gyalog zarándokolva, de ha apu ráért, akkor a menő, fehér Skodánkkal, ami a "Kisfehér" nevet viselte vagy később a barna 2105-ös Ladánkkal vágtunk neki az útnak.

A piac nekünk, akik a város szélén laktunk, messze volt, így, ha kocsi nélkül kellett menni, akkor az út belekerült olyan jó 40-45 percnyi sétába, de mivel akkoriban anyuval és tesómmal szinte mindenhová gyalog mentünk, így fel sem merült, hogy bármelyikünk is otthon maradna, csak azért, mert sétálni kell. Amúgy is jó kis korzózások voltak ezek, sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk, minőségi volt az együtt töltött idő.

A piac külső, nem hivatalos zónája már nem sokkal a buszmegálló után elkezdődött; a járda egyik oldalán, a házak előtti füves placcokon már feltűntek az engedély nélkül árusítók, akik egyértelműen nem mehettek be a piac területére és ezért, kénytelenek voltak a "kapukon" kívül kínálni a portékáikat. A földre terített lepedőkön, pokrócokon általában használt, ócska holmik sorakoztak. Néha feltűnt egy-egy porcelán tea-, vagy kávékiöntő, de nem maradhattak ki a kötött vagy horgolt kézimunkák sem. Egymás hegyén hátán álltak terítők, zsebkendők, amik között itt-ott megfért egy-egy csomagnyi száraz, fejtett szemes-, vagy zöldpaszuly, vagy csigatészta.

Ilyen csődület volt akkoriban a piac előtt is. A kép 1991-ben készült. (forrás: Facebook)

Amit a legjobban utáltam a piacban, az már itt el is kezdődött: ugyanis az árusok más árusokat túlharsogva igyekeztek felhívni a figyelmet a saját portékáikra, megszólítottak, rád akarták tukmálni még azt is, amire semmi szükséged nem volt és főleg akkor kaptak vérszemet, ha látták, hogy valamin tovább időzik a pillantásod egy másodpercnél.

Már gyerekként is szerettem nézelődni, függetlenül attól, hogy az adott dolog tetszett-e vagy sem. Így aztán jó kis frusztrációkat gyúrtak belém ezek a piaci árusok azzal, hogy nem hagytak nyugodtan nézelődni, mindenképpen azt akarták, hogy tőlük vedd meg azt a sapkát vagy könyvet. Emiatt történt, hogy egy idő után, csak sunyiban, leszegett fejjel nézegettem, hogy ki mit árul. Igaz, ez sem segített megmenekülni minden kofaságtól, de a nagyját azért sikerült elkerülni.

Maga a piac az nagyon tetszett, a zsibvásár kifejezésünk tökéletesen leírja azt a hangulatot, ami ott uralkodott. Vidám, jókedvű zajok tömkelege, volt olyan stand, ahonnan zene szólt, főképp ahol valaki másolt magnókazettát vagy elektronikai cikkeket árult.

Milyen érdekes, hogy akkoriban lazán megvettünk egy kazettás, rádiós magnót vagy egy turmixgépet a piacon, ma meg már el sem tudom képzelni, hogy így tegyek. Ráadásul sok furcsa, giccses elektronikai szörnyeteg várt arra, hogy beleszeress csillogó, villogó csodájába és hazavidd. Volt például olyan magnó, aminek a hagfalait le tudtad csatolni és a hosszú zsineget letekerve intant 2.0-ás azaz sztereó "házimozit" tudtál csinálni magadnak azzal, hogy messzebbre vitted a két hangfalat egymástól. És ha ez még nem lett volna elég, akkor a hangfalakba ültetett lámpácskák kéken, pirosan, zölden vagy akármilyen színben villogva, világítva emelték a giccset egy még magasabb szintre.

Ez nem a lecsatolható hangfalas csilli-villi giccsoda, csak meg akartam mutatni, hogy pont ilyen magnónk volt otthon. (forrás: internet)

De nem rohanok túlzottan előre, mivel a gyarmati piacnak - gondolom a többinek is - megvolt a maga szerveződése és ezt a varázsutat bejárva jutottál el végül a kijárathoz, ami a bejárat is volt egyszerre. Így azért biztosan tudsz arra következteni, hogy egy kört követve tudtad bejárni a mi piacunkat. Nem igazán emlékszem minden placcra, de amik érdekesek voltak, vagy ahol sokat vásároltunk, azok azért megmaradtak.

Amiben tuti biztos vagyok, hogy ha a pokrócos árúsokon túljutottál, a "bejárat" után közvetelenül a piac divatosztályára érkeztél meg, elsőként ugyanis a ruhaárusító standok álltak egymás után. Sok ruhánk volt innen, a kedvenceim az egésznyomott, mintás pólók voltak - egy Kelly Family-sre meg egy Take That-esre emlékszem, a tesóm is és én is büszke tulajdonosai voltunk egy-egy ilyen darabnak -, de ha rövidnadrág, farmer, télikabát vagy hótaposó csizma kellett, az is volt itt, ráadásul még egész jó választékban. Egy kedvenc kabátom volt innen, amire konkrétan emlékszem,tollkabát volt, kifordítható, az egyik oldala babakék, a másik fekete. Egyszer egy halottak napi világításon ki is égettem alul. :) A hótaposókat meg rendszeresen széttapostam, mindig oldalra kacsáztam bennük.

A gyarmati piac standjai 1993-ban. (Forrás: Facebook) 

Amit imádtam, hogy teljes, butik szerű összkömforttal rendelkeztek ezek a sátras standok, volt benne öltöző is, tükörrel, szóval nem is tudom, mit akartál volna többet. Bár az is igaz, hogy a mínusz egy-két fokban nem a legfincsibb a farmernadrág próbálás, de tudtommal senki sem halt bele.

Persze, akkoriban már mentek a sportdivatmárkák is, legalábbis, azok, amik kisvárosi szinten menők voltak: Adidas, Nike, Puma, Budmil, már akkoriban is drágák voltak, legalábbis a mi pénztárcánkhoz mérten. Annak kifejezetten örülök, hogy sosem volt hiányérzetem, amiért én nem "márkás" cipőben vagy pólóban rohangálok. (Azért hívtuk márkásnak őket, mert márkájuk volt, szemben a "nóném" cuccokkal, amiket mi vettünk.) A lényeg, hogy elégedett voltam azokkal a ruhákkal, amiket kaptam. Leszögezem, nem voltunk szegények, csak ez olyan luxus volt, amit már nem engedhettünk meg csak úgy egyzserűen magunknak. Mondjuk egy szintetizátor vagy egy kottásfüzet jobban érdekelt, mint hogy van egy pipa a cipőmön, szóval gyűjtögethettem volna ruhára is, de engem más dolog jobban érdekelt. Az a szekció majd a piac vége felé várt rám. :)

Az ehhez hasonló pólók akkoriban nagyon mentek. (forrás: Etsy)

Még egy dolog volt, amit nagyon utáltam a piacozásban, pedig elengedhetetlen kelléke volt az egésznek, ez pedig az alkudozás volt. Nekem hál' Istennek sosem kellett, ellenben anyu vagy apu egészen jól tudták csinálni.

Na, de vissza a fősordrásba. A ruhások a piac jobb szélén álltak, ebből a sorból keresztben indultak rövidebb alsorok. Ezekben egy gyerek számára érdektelen dolgokat kínáltak, fazekakat, cirokseprűt, kapafejet, kacsaitatót. Halottak napja előtt koszorút, gyertyát, karácsonykor asztali vagy karácsonyfa díszeket, húsvétkor barkacsokrot is lehetett ezekből a sorokból beszerezni.

Engem, mint már említettem a piac hátulsó része érdekelt. Az érdekes rész a fehérneműs standdal indult, innen nyílt ki az igazi meseország, játékok, könyvek és kütyüktől roskadozó elektronikai cuccokat kínáló árusok.

Ehhez a kis Casio szintihez nagyon hasonló hangszert is lehetett kapni. (forrás: Matrixsynth)

Ez utobbónál a pult alatt is sok izgalmas dolog bújt meg és sok mindetn megkaptál, már ha tudta, kitől kérd és nem ártott hozzá némi ismerettség is. Mert akárkit nem szolgáltak ki ilyen formában.

Miután megvetttük az első videómagnónkat, általában rá tudtam anyuékat venni, hogy vegyünk másolt videókazettákat. Mindegyiken random filmek voltak, de aki csinálta, jó ízléssel dolgozott és mivel nekünk nem volt felvevős videónk, ezért nagyon jó volt, hogy így tudtuk bővíteni a családi filmtárat. Dennis, a komisz, a Twister, Mrs. Doubfire, mindegyik így volt meg és mellette, néha apu is vett magának egy-két Steven Segalos akciófilmet.

Mivel ezek a darabok kalózpéldánynak minősültek, nem vették elő a cipősdobozt a pult alól akárkinek, sőt akárki jelenlétében sem lehetett üzletelni. Volt, hogy várni kellett kicsit, de mivel anyuék ismerték a házaspárt, mindig volt egy kis filmes vásárfia.

De volt innen magnónk, mini billenytűs szintetizátorunk, tévéjátékok, főleg később, mikor megjelentek a Sega és a Super Nintendót másoló gépek, a videókazetták mellett a sárga játékkazetták is bekerültek a kunyerálós repertoárunkba.

Mi a tesómmal pont egy ilyen darabbal léptünk be a tv-játékok világába. (forrás: Galéria Savaria)

Innen már csak a levezető része volt a piacnak, a vásárlásban és alkudozásban megfáradt piacozót a kajásstandok és sütögetők várták. Mi ritkán vettük igénybe ezeket a szolgáltatásokat, nekem speciel sosem volt szimpatikus az állva evés. Persze volt, hogy mi gyerekek kaptunk egy lángost, anyuék meg sültkolbászt ettek, de ez nem tartozott hozzá a mi piacozási szokásainkhoz. 

Azért egy délelőttbe mindig belekerült egy ilyen kör, szóval le voltunk mozgatva rendesen. :)

Emellett például a piacon volt egyszer egy Pa-dö-dő koncert is, itt van róla a vidós bizonyíték:

Persze, kicsit hosszú, szóval nem muszáj végignézni. :)

A piac mellett ott volt a strand, (ma is ott van), és nyári szombatokon már a piacozás közben izgatottan vártuk, hogy ebéd után, újabb háromnegyed órányi sétálással, a strandon lubickolhassunk. Az onnan átszűrődő zene, zsivaj, csapkodás és a klóros víz szaga ugyanúgy hozzátartozott a piachoz, mint az árusok tömkelege. 

Egy héten kétszer volt piac, kedden (ugye, jól emlékszem?) és szombaton, más napokon és esténként a fiatalok néha összegyűltek itt, dumálni, sunyiban cigizni és persze tini szerelmespárok is kedvelték, hiszen általában zavartalanuk gabalyodhattak össze és szerezhettek akár életre szóló élményeket is.

Extra sztori: Tomi haverommal a középiskola idején sokat jártunk sétálgani a piacra, már csak a szórakozás miatt is. Tomi ugyanis katonának tanult és szerette (vagy kellett is? majd Tomi megmondja) hordani az egyenruháját és hát a piacozásra is fel-felvette. Szegény, engedély nélkül árusítók szeme azonnal elkerekedett, mikor meglátták "a" katonát. Eleinte csak mi ketten nevettünk az ijedt tekinteteken, majd néhány héttel, hónappal később, mikor már megszokták az egyenruhást, velünk együtt nevettek egy-egy újabb árus ideges pillantásán. 

A gyarmati piac ebben a formájában már megszűnt. A régi és korszerűtlen területen ma már ez a csodásan szép csarnok áll:

Forrás: Facebook

És már csak néhány régi kép, videó és pár kósza emlék őrzi a fehérgyarmati piac egykori hangulatát. :) 

Hát srácok, ennyit gondoltam mára. Remélem élveztétek ezt a kis utazást,és ha bármilyen sztoritok van piacolással kapcsolatban, nosztalgiázzatok kicsit a komment szekcióban.

A véleményetekre továbbra kíváncsi vagyok, szóval találkozzunk a Retrolurkók Facebook oldalán (@retrolurkok). Az instán is ott vagyunk, szintén @retrolurkok néven keressétek a csatornát. E-mailt a retrolurkok@gmail.com-ra tudtok küldeni.

Találkozzunk a jövő héten is.

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Isten éltesse a Retrólurkókat!

Demeter Norbert